2011. július 20., szerda

Kedves Érdeklődő!


A kiemelten közhasznú tevékenységet folytató Mentőöv Alapítvány és Koordinációs Iroda immár 10 éve segít intézményeket és rászoruló magánszemélyeket. Ez idő alatt kb. 900 millió forint értékű adományt osztottunk ki. Ezt a jövőben is folytatni szeretnénk.

Fontosnak tartjuk, hogy  bekapcsolódjunk a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetbe került gyermekek felzárkóztatásába. Ezzel hatékonyabbak lehetünk a mélyszegénység elleni küzdelemben.
Elkezdtük megvalósítani, hogy az Erdélyben tevékenykedő Böjte Csaba által megvalósított gyermekelhelyezési - és oktatási intézményeket hozzunk létre 
Magyarországon  is http://www.devaigyerekek.hu ).


A gyerekek oktatásánál un. Waldorf - pedagógia szellemiségét is alkalmazni akarjuk, annak hatékonysága miatt.
Ennek a programnak a megvalósításához  támogatók, önzetlen és együtt érző emberek összefogása szükséges.

A magyar állam lehetővé teszi, hogy az adományozó leírhassa a támogatás értékét az éves adóelszámolásnál. A kiemelten közhasznú szervezet támogatásának 150 %-a írható le. Aki vállalja, hogy 3 éven keresztül támogat egy ilyen szervezetet, az a támogatás 170 %-át írhatja le.


Azok a vállalkozások, akik vállalják a Mentőöv Alapítvány és  Koordi-nációs Iroda támogatását és igénylik, azokat az alapítvány támogatói listáján bemutatjuk.

Kérjük Önt/Önöket, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák az alapítványt. 
finanszírozáshoz szükség van anyagi támogatásra,  a családok és intézmények támogatásához pedig új és használt cikkekre egyaránt. Szinte mindenre!



MENTŐÖV ALAPÍTVÁNY ÉS KOORDINÁCIÓS IRODA
Karitatív központ és levelezési cím:
1135 Budapest, XIII.ker. Dévényi út 6. I.em. 17. ajtó
Bankszámlaszám: OTP BANK 11710002-20084101

IBAN szám: HU591171000220008410100000000
Végzés száma: S.M.B. PK.60159/2001.
Adószám: 18775112-2-42
Telefon: +3630/729-39-59

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése